-
Lurkóhírek - Hajdújárás

Az elmúlt hetekben élmény dús napjaik voltak a hajdújárási lurkóknak. December 9-én a Duna Televízió látogatta meg őket, és egész nap forgatott velük. Felvették, hogyan festenek üveget, ellátogattak az iskolába, a helyi pékhez, és a cukrászdába, ahol együttes erővel készítettek fatörzstortát. A nap végén újabb vendéget köszönthettek körükben, Rúzsa Magdit, akivel jóízűen elfogyasztották a finomra sikeredett édességet. A 2006-os Megasztár győztes énekesnője nemcsak énekelt a gyerekeknek, hanem játszott is velük.

Még ki sem pihenték igazán a meglepetéseket, másnap ismét részük lehetett benne, ugyanis december 10-én Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke látogatta meg a Lurkóházat. Természetesen nem érkezett üres kézzel, a bőséges Mikulás-csomag mellett egy szép kerti csúszdával is kedveskedett a lurkóknak, amit rögtön fel is avattak.

A hetet kézműves délutánnal zártuk, karácsonyi díszeket készítettünk több önkéntes segítségével.
2009. 12. 22. Kőműves Larisza
-
Felépült az új tanterem a dreai Lurkóházban!
Dreán a Lurkóházban nagy változás történt: felépült az új tanterem. Az épület bővítésének köszönhetően a gyerekek létszáma is megnőtt. Ilye módon egyre több lurkó befogadására nyílik lehetőség. Jelenleg 19 gyerek jár nap mint nap a napközi otthonba. A Lurkóház nevelője, Húzsvár Csík Ildikó fáradhatatlanul neveli és tanítja a jövő nemzedékét. Szerencsére segítsége is akad, Rácz Szabó Irén pedagógus személyében, aki napi 2 órát besegít a tanításba.
Elsődleges feladatuk a tanulás megszervezése, valamint az iskolai és a házi feladatok elkészítése. A gyermekek délelőtt járnak iskolába, ahonnan egyenesen a Lurkóházba mennek. Ebédelnek, majd leülnek tanulni. Az ügyesebbek, akik gyorsabban befejezik a tanulást, játszhatnak, számítógépezhetnek illetve nézhetik a televíziót. Az ebéd utáni takarítást követően az ebédlő játszószobává alakul, ahol a kis lurkók kedvükre játszhatnak.
Az ebédlő egyéb rendeltetései mellett, kitűnő vendégfogadó is. Drea kissé távol esik a környék nagyvárosaitól, így kevés vendég érkezik. Akik azonban ellátogatnak ide, nagyon nagy szeretettel és bőséges ajándékokkal érkeznek. A különböző adományok mindig jól jönnek, és nagy szükség van rájuk. Isteni gondviselés talán, hogy éppen akkor fogy el ez vagy az (zöldség, gyümölcs…), amikor valaki már pótolja is a készletet. 19 gyermek étkezik, ezért húsból mindig kevés van. Nagy örömnek számít tehát, ha valaki húst adományoz, amit a szakácsnő kitűnően elkészíthet a részükre. Maga az étkezés nagy előrelépést jelent az ottani gyermekek életszínvonalában.Az épület megszentelésére 2009. 12. 05-én került sor.
-
Lurkó-hírek a hajdújárási Lurkóházból

A hajdújárási Lurkóházban 2-3 havonta szokták megünnepelni a születésnapokat. Ilyenkor az ünnepeltek apró ajándékot kapnak. A torta sem marad el, aminek a gyermekek különösen örülnek.

A kézműves foglalkozásokon a lurkók már a karácsonyra készülnek. Idén angyalkás képeslapokkal kedveskednek az őket segítő jótevőknek.
November 18-án a Duna televízió munkatársai látogattak el a hajdújárási Lurkóházba. A gyerekek nagyon izgatottan várták őket. A kezdeti lámpaláz gyorsan elmúlt, és készségesen válaszoltak a feltett kérdésekre.
Támogatóink
- FMO – FERENCESEK KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPÁÉRT SZERVEZET (Bécs)
- GRECO WIEN
- FRANZ HILF
- SZABADKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
- VMSZ
- VMSZ IF
- SZEKERES LÁSZLÓ ALAPITVÁNY
- HAJDÚJÁRÁSI HELYI KÖZÖSSÉG
- HAJDÚJÁRÁSI PLÉBÁNIA
- PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA (Hajdújárás)
- ROTARAKT
- ROTARY CLUB (Palics)
- ROTARY CLUB (Szabadka)
- FOND ZA KAPITALNA ULAGANJA
- CARITAS (Szabadka)
- TIPPNET
- PARKING KÖZMŰVÁLLALAT (Szabadka)
- ADVENTISTA EGYHÁZ (Hajdújárás)
- B & H COMPANY
- BIROMARKET
- MOZAIK TV
- MASTERPLAST
- KISPIACI MALOM
- ČIV GRASIOKOMERC
- BAGREM COMMERCE
- LUDAS CENTRUM
- KIRÁLYHALMI PÉK
- NOGE (Ludas)
- STR CSEMEGE (Hajdújárás)
- TISZA PÉKSÉG (Hajdújárás)